28. szám, X. évfolyam 2. szám, 2022. ősz–tél

• Károly walesi herceg: Egy bevezetés
• Ferry Hidayat: Hagyomány a perennializmus fényében. Első fejezet: Az örök Hagyomány
• Kőszegi Lajos: A megmentő női istenség
• Csík Csaba: Válság
• Kaifis Bence: Mit művel a modern nyugati ember
• Pétervári Zsolt: Búcsú a kapitalizmustól. II. rész
• Jánossy Dániel: „Elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől”. Megjegyzések Frank Füredi határokról szóló könyvéhez
• Daniele Perra: Prométheizmus és atlantizmus
• Bartha Ildikó: Világszínház. II. rész: Térbeli úton az idő felé
• Szabó Csaba: Színház és katarzis. A mai Nyugat-Magyarországon
 
Kulturális szemle:
 

• Tallós Rita – Csík Csaba: Öreglányok (RaM Színház–Liliom Produkció – színdarabismertetés) – Váry István
• Bosnyák Sándor: A múló idő felett. Válogatott tanulmányok (Kairosz Kiadó – könyvismertető) – Murányi Tibor
• Julius Evola: Íj és buzogány (Kvintesszencia Kiadó – könyvajánló) – Horváth Róbert

Ajánlók:
 
• Kurucz Anikó: Fellobbant horizontok. Hamvas Béla művészetszemlélete, tájpoétikája és tudományképe (Nap Kiadó – könyvajánló) – mt
Kulcsár Attila Ferenc: Canøssa. Emberfeletti küzdelem egy emberhez méltó életért (Solypsis Kft. – könyv- és zeneajánló) – sa, ga, albzol
Fülöp Péter – Jörg Tibor: Megörökítés. Fény(kép)film. (fpfoto.hu – videóajánló) – hr
 

E számunk szerzőiről

Előhang

Az idei évben ünnepeltük és ünnepelhetjük, hogy százhuszonöt éve született Hamvas Béla, és kicsit azt is, hogy hazánkban született az egyetemes igényű tájékozódás, gondolkozás és törekvés eme érzékeny óriása. Nem keveset gondolkoztunk hát azon, miképpen emlékezzünk meg nyilvánosan – mint mondaná: „az agónon” –, de méltó módon folyóiratunk névadójáról. Ez önmagában sem könnyű kérdés, ám abból a partikuláris szempontból még nehezebb számunkra, hogy néhányan – nyíltan és burkoltan is – az ő „jobboldali kisajátításával”, A magyar Hüperion cím „elbitorlásával” vádoltak bennünket. Mindezzel kapcsolatban röviden: Hamvas annyira komplex szerző, hogy eleve senki által nem kisajátítható, nemcsak az életműve, de egyik műve sem. Kizárólagos interpretációs érvényre sem tarthat igényt senki. Ilyesmik bennünk soha fel sem merültek. Ez a folyóirat nem Hamvas Béla körül forog, így engedtessék meg, hogy bármely művének címét úgy értsük, ahogy mi értjük (és az első és a hatodik lapszámban leírtuk). A legteljesebb nyugalommal ünnepelhetünk akár az ítészek és kibicek társaságában. De a kérdés nem ez volt, hanem: mivel és hogyan?

Esztéta, irodalmár, képzőművész, filológus, sőt „ezoterikus” olvasói – és egyáltalán: az olvasói – gyakran megfeledkeznek arról, hogy Hamvas Béla életének és életművének legfontosabb gondolata a Hagyomány volt, melyet utolsó évtizedeiben, újra megtalált kereszténysége közben sem hagyott el. A mai magyar társadalomban a hagyomány kifejezés természetesen sokféle értelemben és a maga több szintjén fordul elő, mi azonban tartjuk magunkat a hamvasi, gyakran nagy kezdőbetűvel írt felfogáshoz. Pontosan ehhez kapcsolódik az első két írás: Károly walesi herceg (azóta brit uralkodó) 2006-ban elhangzott megnyitó beszéde és Ferry Hidayat, egy indonéz tudós könyvrészlete. Nehéz ma újat mondani a hamvasi értelemben (is) vett Hagyomány ideája kapcsán – nem lehet fő cél az újat mondás –, de különösen az utóbbi közlés tesz néhány újszerű megkülönböztetést a hagyományértelmezések tekintetében (az írás vége felé, maláj segítséggel).

Balatonfüred Önkormányzata, a Magyar Írószövetség, a Tempevölgy folyóirat és a füredi Hamvas Béla Asztaltársaság tavaly esszépályázatott hirdetett „Az európai kultúra válsága” címmel Hamvas Béla tiszteletére. Az idén, a százhuszonötödik évfordulón odaítélt nyertes pályaművek külön kötetben jelennek majd meg, mi most a többi pályázat közül választottunk ki kettőt: Csík Csaba és Kaifis Bence munkáját. A jelen lapszám e tematikus-szerkezeti blokkjába tartozik még Kőszegi Lajos írása, ami szintén a tisztelgő esszépályázatra készült, de mivel szerzője a zsűri tagjai közé került, visszavonta a pályamunkáját. Mi közöljük most. Mindhárom mű Hamvas második legfontosabb középponti témáját, a „világválságot” járja körül, szerintünk hozzá méltó, egyszerre személyes és objektív szempontból. Folyóiratunk szerkesztési alapelvei tekintetében fontos, hogy a szigorú világkritika ellenére, a három írás közül egyik sem esik a puszta világbírálat és a „krizeománia” csapdájába, hanem tradicionális értékeket is kínál, mutat fel, tart valóságosabbnak. Ez – véleményünk szerint – tényleges továbbvitele a hamvasi Hagyomány kontra világválság „képletnek”. Kőszegi esszéje is ide tartozik, noha provokatívnak tűnhet abból a látószögből, mintha a feminizmust-matriarchátust erősítené, de nemcsak az LMBTQ, hanem a feminizmus előtti, ősi-antik, eredeti női istenalakokról van szó.

A válságanalízis egy materiálisabb szintű (a humán tudományokon belül a reál tudományokhoz közelebb álló) témaköréhez tartozik a következő három írás. Pétervári Zsolt gazdasági szempontból vizsgálja a krízist, jelesül a kapitalizmus eddigi formájának válságát, befejezve az előző számban megkezdetteket. Jánossy Dániel megvilágítja számunkra, hogy a migránsválsággal látóterünkbe kerülő, határokkal kapcsolatos probléma mennyire mély gyökerű: a szexuális elválasztottságtól a társadalmi korlátokon át egészen a bibliai kinyilatkoztatásig nyúlik. (A határok problémakörével – igaz „csak” geopolitikai szinten – már az Északi Korona utolsó, 2009-es számában foglalkoztunk. [21–32. o.]) A határ témája jobboldali nézőpontból annyira fontos, hogy – mint korábban a magyar földtulajdonlási kérdés, az 5G vagy a Covid esetében – legalább egy írás közlésének erejéig érintjük az úgynevezett „ukrán háború” témakörét. Daniele Perra elmondja, hogy melyek e mindannyiunk fizikai létét veszélyeztető történés geopolitikai és „filozófiai” (sokkal inkább: elgondolásbeli) okai.

A „Kulturális szemle” valamint az „Ajánlók” rovat részben Hamvashoz kapcsolódó írásai előtt még egy téma rövid kidolgozásába fogunk: ez pedig a színház. Külön örömünkre szolgál, hogy Bartha Ildikó – akit az egyik legjobb mai magyar női írónak tartunk – folytatja négy éve megkezdett elmélkedését a színház gyökereiről. Másik régi szerzőnk, Szabó Csaba e blokkban a mai magyar színház válságát mutatja, rá jellemzően analitikus módon, a vezető nyugat-magyarországi színházak repertoárja kapcsán. A „Kulturális szemle” első írása (Váry István) is színházi panorámánkhoz kapcsolódik.

Külön öröm, hogy sikerült megvalósítani régi tervünket, miszerint egy folyóiratszámot egyetlen alkotó munkáival illusztráljunk (a „Kulturális szemle” és az „Ajánlók” kivételével). Fogadják szeretettel Fülöp Péter fotográfiáit.

A Magyar Hüperión folyóiratról

A korábban háromhavonta majd félévente megjelenő Magyar Hüperión folyóiratnak két fő célja van. Egyrészt publikációs lehetőséget kíván nyújtani a magyar értelmiség mindazon tagjainak, akik a jobboldaliság ideáját és nemzeti elkötelezettségüket nyíltan felvállalják. Összefogni, összefoglalni és bemutatni akarja a jobboldali beállítottságú nemzeti értelmiség alkotásait, kutatási eredményeit, színvonalasan kidolgozott gondolatait. Másrészt lefektetni kívánja egy jellegzetesen magyar szellemi út alapjait. Ezt részben azon elképzelések mentén teszi, amelyekről – némileg homályos és irodalmi módon – Hamvas Béla írt A magyar Hüperion című könyvében. Olyan magyar útról van szó, amely figyelembe veszi, tiszteli és képviseli a magyarság keresztény és kereszténység előtti hagyományait, de nem zárja magát azok keretei közé.

A folyóirat szerkesztői azokat a szerkesztési elveket követik, amelyeket a Pannon Front és az Északi Korona megkezdett. A nemzeti politikai kultúra színvonalát nemcsak történelmi és ideológiai, hanem művészeti–esztétikai valamint vallási témákkal és eszközökkel is emelni kívánja. Fő témakörei: történelem, politikai ideológia, magyarságkutatás, metafizika és vallás, irodalom és művészet. A folyóirat szerkesztői úgy vélik, azzal használnak a magyarság ügyének és szellemi felemelkedésének a leginkább, ha nem szakítják ki univerzális összefüggéseiből; ha nem állítják szembe más hagyományok szellemi eredményeivel; ha a magyarság nagyságát nem izoláltan, túlzón, álérdemek nyomán hangsúlyozzák. Valódi hazai szellemiség – amely önálló, de nemzetközi viszonylatban is jelen van – tényleg nem képzelhető el univerzális szellemi értékektől függetlenül, ám a jelen globalista időkben a nemzeti elkötelezettség és a normális radikalizmus nélkül már nem képviselhető a jobboldaliság.